Prosperitati Alapítvány
Vissza a sikertörténetekhez
Interjú 2017. szeptember 17.· Magyar Szó, Talló Léna

Négyszeres siker

Négyszeres siker

A temerini Acsai család a Prosperitati Alapítvány négy pályázatán is nyert támogatást

A magyar kormány 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési támogatására az elmúlt másfél évben több ezren pályáztak. Kimagasló a nyertes pályázatok száma, a kihelyezett 9 milliárd forintos támogatásból összesen 6200-an kaptak támogatást. A temerini származású Acsai család egyike a sikeres pályázóknak. Immár negyedik alkalommal sikerült megnyerniük az alapítvány által meghirdetett támogatást. Ifjabb Acsai László elmondta, hogy pályáztak facsemeték vásárlására, majd hűtőházra, végül pedig kis traktorra. A család négyszeres nyertes édesapja pedig egy szórakozóhely berendezésére nyert támogatást.– Az első pályázatunk, az első körben, azaz 2016 márciusában került átadásra. Ekkor többéves ültetvények létesítésére meghirdetett pályázaton belül, 1200 darab facsemetére pályáztunk, s az ősszel sikeresen el is ültettük. A facsemeték között több mint 1000 kajszibarack van, a többi 200-at pedig cseresznye- és meggyfaültetvény teszi ki. Ezek egyéves facsemeték, amelyek a harmadik évben hoznak termést. Számításunk szerint hat éven belül az összes befektetés megtérül. Számomra ez egy új kihívás volt. A családban eddig nem foglalkoztunk ilyen jellegű mezőgazdasági tevékenységgel, viszont most fejeztem be a tanulmányaimat a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karán, ami a javunkra válhat. A második körben hozzáadott értéken belül pályáztunk hűtőház építésére. Ezt is sikeresen megnyertük. A harmadik körben viszont mezőgazdasági gépre pályáztunk, amely úgyszintén sikerült. A támogatásnak köszönhetően így egy kis traktorral is bővültünk. Az eddigi pályázatokat személyesen én pályáztam meg, a negyediket viszont édesapám. Édesapámnak – aki szakmáját tekintve géplakatos –, sikerült elnyernie egy más jellegű támogatást, ezúttal nem mezőgazdaságit. A negyedik alkalommal a pályakezdő vállalkozóknak meghirdetett támogatásra, az úgynevezett START UP-ra nyújtottuk be a szükséges dokumentumokat. A START UP pályázaton belül belső bútorzatra, pontosabban asztalokra és székekre pályáztunk, mellyel sikerült megvalósítani a BAMBUS BAR-t. A többi beruházás önköltségből valósult meg. A vendéglátó saját helyiség, nem kell lakbért fizetni, s így kevesebb kiadással kell számolni. Ez hosszú távú befektetés, ami azt jelenti, hogy nem fog minden rövid időn belül megtérülni, de bízunk a sikerben. Édesapám is és én is be vagyunk jelentve mint állandó munkások, tehát megy a nyugdíjalap. Ezekből következtetve azt lehet mondani, hogy megérte befektetni – számolt be László, a fiatal vállalkozó.A beszélgetés során hozzátette, hogy a bár bejáródása érdekében kisebb szórakoztató rendezvényeket szerveztek, melyek az eddigiekben sikereseknek minősültek. A vendégek listája széleskörű. A fogadóba fiatalok és idősebbek is egyaránt szívesen betérnek. A szolgáltatással elégedettek, azaz az elvárásoknak eleget tesznek. Megemlítette, hogy a jövőben is szeretnének további támogatásokra pályázni.2017. szeptember 17.