Fogalom a vendéglátásban

Szellár Diana – Kupuszina – Eszközbeszerzés
A kupuszinai Juhász család kocsmája fogalomnak számít a helyi, de a környékbeli közösségi élet, szórakozási lehetőségek szempontjából is. A generációkon át örökítődött Juhász- kocsmával az ükapja által alapított helyet üzemelteti tovább Szellár Diana, a család többi tagjával egyetemben. A Prosperitati Alapítvány pályázatainak jóvoltából új bútorzatot, asztalokat és székeket vásárolhattak a kocsmahelységbe, továbbá a mellékkeresetként működtetett családi gazdaság, gyümölcsös is hasznos eszközzel gazdagodhatott. Működésről, újításról, fejlesztésekről Diana beszélt:
Milyen eszközökre pályáztatok az Alapítványnál?Az első körben pályáztunk eszközbeszerzésre a Juhász-kocsma számára. Székeket és asztalokat igényeltünk, vásároltunk meg a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően. Ezeket asztalos készítette el, fából, nagyon tetszetős és minőséges módon. Kiváló, tartós gyártmány, a rendeltetésének remekül megfelel.
Nagyon hálásak vagyunk, hiszen az Alapítvány támogatása nélkül nem tudtuk volna lecserélni a régi kocsmai bútorzatot.
A legutóbbi pályázati körben édesanyám nyújtott be pályázatot a közösen munkált családi gazdaságunkkal. Ennek köszönhetően egy mulcsozó kerülhetett tulajdonunkba, amelynek szintén nagy hasznát vesszük. A gyümölcsösben teszi könnyebbé, gyorsabbá a munkát.
Mekkora területen és mit termesztetek a gazdaságon belül?Édesanyám nevén van a gazdaság. Gyümölcstermesztéssel foglalkozunk. Körülbelül három holdas területen a legkülönbözőbb fajta almát termesztjük, majd a gyümölcsöt értékesítjük a családi gazdaság keretein belül.
A kocsma üzemeltetése mellett ez kiváló kereset kiegészítésnek bizonyul a családunk egésze számára.
Mi a Juhász- kocsma története és jelenlegi rendeltetése?A kocsma története több generációja nyúlik vissza, még ükapám nyitotta és azóta megszakítás nélkül működik a Juhász- kocsma. Egykor a faluban több mint tíz kocsma is volt, jelenleg csupán három üzemel. Egyre fogy a lakosság száma, de mi igyekszünk a Juhász- kocsmába vonzani a vendégkört, minden korosztály tagjait, a fiatalokat is. A mindennapi üzemelés mellett a diszkó helységünket különböző közösségi rendezvények szervezésére rendelkezésre bocsátjuk, gyakran szerveznek nálunk bulit különböző ifjúsági szervezetek, de születésnapok, családi események is szerveződnek nálunk.
Milyen további bővítési terveitek vannak?Itthon szeretnénk maradni, szülőföldön boldogulni, folyamatosan működtetni a kocsmát, esetleg kibővíteni a rendeltetési kört. A távoli jövő tervei között szerepel a diszkó helység felújítása, de a mindenkori cél az a folyamatos működés.
Nevezetesen, hogy nyitva tartsunk, a kupuszinai emberek apraja- nagyja mindig betérhessen megszokott helyére, a Juhász- kocsmába- hallottuk a talpraesett vállalkozó hölgytől, Szellár Dianától.



