Prosperitati Alapítvány
Vissza a sikertörténetekhez
Interjú 2016. december 1.· Jó Reggelt Vajdaság, G.A.

Dental Plus

Dental Plus


dr. Király Éva: Már a középiskolában egészségügyi szakra jártam. Biztosan sokat jelentett az is, hogy édesapám fogorvos volt, és így közelebb került hozzám ez a hivatás, szinte természetes választás volt folytatni ezt a pályát.

Miért ezt a pályát választotta? Milyen múltra nyúlik vissza a vállalkozása?Már a középiskolában egészségügyi szakra jártam. Biztosan sokat jelentett az is, hogy édesapám fogorvos volt, és így közelebb került hozzám ez a hivatás, szinte természetes választás volt folytatni ezt a pályát.Kezdetben az állami egészségügyben dolgoztam. 13 évet töltöttem állami rendelőben. A vállalkozásom már több mint tíz évre nyúlik vissza. Nagybecskereken éltünk, és már ott megfogalmazódott bennem a magánvállalkozás gondolata. 2004-ben költöztünk Újvidékre, és utána rövidesen családilag hozzáfogtunk a gondolat megvalósításához.Hogyan változott meg a szakma az évek alatt, miben korszerűsödött?Alapvetően a modern anyagok megjelenése az ami a változást jelentette. Manapság már nem csinálunk aranyfogakat, és az amalgám töméseket is kiszorítja a használatból az úgynevezett fehér tömés. A fogpótlások is nagyot fejlődtek. A koronáknál megjelent a fémmentes kerámia, a protéziseknél pedig a termoplasztikus anyagokkal gyarapodott a tárház.Amire sok gondot fordítunk az a szájhigiénia, a megelőzés a gyógyítás helyett. Persze a fogászati felszerelés is fejlődött, és sokban megkönnyíti, vagy fájdalommentessé teszi a fogászati beavatkozásokat.Milyen szolgáltatásokat nyújtanak a pácienseknek?A fogszuvasodás és a szövődményei a legsűrűbben jelentkező eset, tehát töméseket csinálunk, sokat. De sokan jönnek kisebb nagyobb fogpótlás miatt, koronákat, hidakat, protéziseket készítünk. A szájbetegségek terén az ínygyulladás, paradontopátia jelentkezik rendszeresen. Sajnos amikor a páciens későn érkezik, fogat húzunk, de szájsebészeti eseteink is vannak. A fiatalok szokták a fogdíszek beépítését és a fogfehérítést kérni. A fogkőtisztítást rendszeresen ajánljuk pácienseinknek. Fogszabályzást pedig egy specializált rendelővel karöltve végzünk. Emellett a gyerekek fogászati problémáit is ellátjuk.Ön is sikeresen pályázott a Prosperitati Alapítvány pályázatán. Hogyan látja ezt a lehetőséget, illetve milyen fejlesztést terveznek?A fogorvosok is piacorientáltak, igyekszünk az árakat olyan szinten tartani hogy a pácienseinknek elérhető legyen. A fogászati anyagok és a felszerelés a nyugati árakhoz igazodik, így nagyon kicsi az árrés. Emiatt nekünk is nehéz új befektetéseket eszközölnünk.A Prosperitati Alapítvány és a Magyar Állam ebben segített, hiszen én is nyertes pályázó vagyok. Már elkezdtem terveim megvalósítását. Új, modern fogorvosi széket vettem, így biztosabb a munkamenet, nem történnek hibásodások.A LED lámpa nem melegíti a pácienst, és kényelmesebb úgy a páciensnek mint a fogorvosnak a beavatkozás. Nem elhanyagolható, hogy az új felszerelés igazodik a mind szigorúbb előírásokhoz is. Emellett beszereztem a fogbeültetéshez – implantációhoz szükséges felszerelést, ezzel szélesítve a szolgáltatásaim körét.Már a felszerelés megérkezése előtt megbeszéltem úgy a beszállítóval, mint egy implantológus professzorral az együttműködést, hogy valóban minőséget tudjak a pácienseimnek nyújtani. A jövőbeni terveimhez a dentál turizmus is hozzátartozik. Remélem lányomnak, aki a fogorovosi egyetemen tanul, a könnyebb szakmai indulást és a szülőföldön maradást tudom ezzel megadni.2016. december 1.

Dental Plus — Prosperitati Sikertörténetek