Prosperitati Alapítvány
Vissza a sikertörténetekhez
Interjú 2021. március 22.· Jó Reggelt Vajdaság, LMT

A család és terveik otthona

A család és terveik otthona

Kovács Vajda Angéla, Magyarkanizsa – Házvásárlás

Kovács Vajda Angéla és férje Magyarkanizsán vásárolt házat a Prosperitati pályázatának köszönhetően. A kiválasztott épületet nagy örömmel és kiváló érzékkel csinosítgatták, mígnem megkapta a mostani takaros formáját. A család várja tavaszt, hogy az udvaruk ismét virágba borulhasson meg a lehetőséget, hogy a házat tovább bővíthessék, sőt elmondásuk szerint vállalkozások megnyitásán is gondolkodnak, vannak további pályázási terveik. Mindennek részleteit és a házvásárlást történetét Angéla mesélte el:

Milyen okból vásároltak házat és hogyan találtak rá az ideális épületre?

Mindenképpen terveztünk házat vásárolni. Összeköltöztünk ugyan albérletbe a férjemmel, de megbeszéltük, hogy szeretnénk majd saját házat. Úton volt a baba és hát megsürgettük kicsit a dolgot, hozzáfogtunk a pályázáshoz. Megnéztünk úgy tíz házat is talán, végül megtaláltuk a mostani otthonunkat, ez volt az az épület, amely leginkább megtetszett nekünk.

Hogyan néz ki az új otthonuk?

Az épület viszonylag újépítésű, úgy tíz éves. Egy idősebb bácsi építette saját magának. Volt egy hatalmas kandalló a házban, amely nagy helyet foglalt el a konyhából és a nappaliból, tehát a felújítást azzal kezdtük, hogy azt lebontottuk és ezáltal kaptunk egy némileg nagyobb teret.

Amikor a házba lépünk, ott található egy kisebb előszoba rész, majd a konyha és a nappali, mindez egyben. A nappaliból nyílik a fürdőszobánk és a hálószobánk. Továbbá található még az épületben egy padlástér, ezt szeretnénk kiépíteni, ott lesz majd egy emeleti rész. Maga a ház az úgy 74 négyzetméteres, tehát muszáj lesz majd felfelé terjeszkedni. Van egy szép udvarunk, ott két garázs is és egy kerti pavilon.

Helyiek-e mindketten, illetve hogyan élnek Magyarkanizsán, az új házban?

Jómagam magyarkanizsai vagyok, a férjem palicsi. Ő kamionsofőrként dolgozik már hosszú évek óta. Én pedig eladóként dolgoztam, majd szülési szabadságra mentem, most pedig munkakeresésben vagyok.

Az új otthonunkban nagyon jól érezzük magunkat, mi és a másfél éves kisfiunk szintén. Most, a tavasz közeledtével kezdjük ismét rendezni, szépítgetni a kis udvarunkat, készítettünk egy házikót, azt díszítjük majd virágokkal.

Segített valaki a pályázásban?

A pályázat megírásánál igénybe vettük a helyi Projekt Max üzleti adminisztrációs szolgáltatásokat nyújtó iroda segítségét. Nekik is sokat köszönhetünk, és természetesen nagyon hálásak vagyunk az Alapítványnak, hogy lehetővé tették számunkra a ház megvételét.

Milyen további pályázási terveik vannak?

Mindketten tele vagyunk további pályázási tervekkel.

A férjem amellett, hogy kamionsofőr lemezlovasként is tevékenykedett, három éven át dolgozott Zentán ilyen minőségben. Ő szeretne egy kávézót, diszkót nyitni. Jómagam a munka mellett foglalkozom kozmetikával, szépségápolással és ezen a területen szeretnék majd tevékenykedni. A harmadik pályázati szándék pedig a házfelújításra irányulna, amennyiben lesz ilyen jellegű kiírás a közeljövőben- hallottuk a magyarkanizsai fiatalasszonytól, Kovács Vajda Angélától.

A család és terveik otthona — Prosperitati Sikertörténetek