Prosperitati Alapítvány
Vissza a sikertörténetekhez
Interjú 2021. március 8.· Jó Reggelt Vajdaság, LMT

,,Álmaink háza már a miénk”

,,Álmaink háza már a miénk”

Pesti Nikoletta, Csantavér – Házvásárlás

,,Nagyon jó lehetőségnek tartjuk, hogy az Alapítvány segít a különböző vállalkozások megindításában. Ahogyan páratlan lehetőség volt maga a házvásárlási támogatás is. Valóban nagyon sokat köszönhetünk a Prosperitati Alapítványnak, hogy meg tudtuk vásárolni álmaink házát.” Ezek Pesti Nikoletta, csantavéri pályázó fiatalasszony szavai, akit a házvásárlás körülményeiről, csantavéri, dolgos mindennapokról, további terveikről kérdeztünk:

Milyen megfontolásból pályáztak és hogyan találtak rá a megfelelő épületre?

Azért szerettünk volna házat vásárolni, mert úgy gondoltuk a párommal, hogy nagyon jó lenne összekötni az életünket, szerettünk volna különköltözni a szülőktől. A párom bogarasi, jómagam csantavéri vagyok, tehát a folytonos utazgatás egyre nehezebbé vált. Közös megbeszélés szerint Csantavéren szerettünk volna letelepedni, erre a településre esett a választásunk. Szabadka közelsége is sokat nyomott a latban a döntésnél, de az is, hogy az én rokonaim mind itt élnek. A párom Bogarason, tanyán élt, számára az utazgatás megszokott dolog.

Nem volt könnyű rátalálni a megfelelő épületre, ugyanis nem mi voltunk a településen az egyetlen fiatal pár, aki pályázott, ilyen szempontból egymás konkurenseivé váltunk a többi, közös életet kezdő házvásárlóval. Sok házat megnéztünk, aztán végül rátaláltunk a számunkra legideálisabb épületre és szerencsére sikerült az eladókkal is megegyezni.

Hogyan néz ki ,,álmaik otthona”?

Padlásszobás házról van szó. Ilyen jellegű otthonom volt nekem is annakidején, tapasztalatból tudom, hogy ez előnyös a majdani családtagok, leendő gyermekeink szempontjából, akiknek így külön kuckót tudunk majd kialakítani a jövőben. A házban van fürdőszoba, konyha, nappali. Tervezünk az épület belső kialakítására vonatkozóan különböző változtatásokat, azért, hogy korszerűbb, modernebb legyen az elrendezés, berendezés.

Kert is tartozik a telekhez és kisebb melléképület, amelynek bővítését tervezzük. Eleve voltak a kertben gyümölcsfák, de terveink között szerepelt további fákat telepíteni. Teljes mértékben elégedettek vagyunk a portával, egy ideális, optimális falusi ház méreteivel rendelkezik.

Mivel foglalkoznak, hogyan élnek a településen?

Falun lakunk, tehát a mezőgazdaság állandó opciót jelent, még az egyéb munka mellett is. Szüleink, nagyszüleink is mezőgazdasággal foglalkoztak, szeretnénk a nyomdokaikba lépni, ami ezt illeti.

Mellette a párom már állásban van, autószerelő technikusként kapott munkát itt a faluban, az egyik műhelyben. Jómagam Szabadkán végeztem el a közgazdasági egyetemet. Jelenleg munkakeresésben vagyok, bízom benne, hogy mielőbb sikerül majd találnom megfelelő állást, valamelyik szabadkai vagy helyi cégnél.

Könnyű volt pályázni, illetve vannak- e további pályázási terveik, ötleteik?

A pályázat megírásánál igénybe vettük egy professzionális pályázatíró segítségét.

Gondolkodtunk rajta, hogy vállalkozást indítsunk a férjem szakmájának megfelelő profillal. Kapcsolható eszközök javításával foglalkozó műhely nyitása a terv. Nagyon jó lehetőségnek tartjuk, hogy az Alapítvány segít a különböző vállalkozások megindításában. Ahogyan páratlan lehetőség volt maga a házvásárlási támogatás is. Valóban nagyon sokat köszönhetünk a Prosperitati Alapítványnak, hogy meg tudtuk vásárolni álmaink házát. Ez volt az az utca, a környezet, amelyet mindketten elképzeltünk, álmaink otthona a mostani.

Egyelőre ketten vagyunk, előbb szeretnénk megalapozni a jövőnket majd a közeljövő tervei között szerepel a gyermekvállalás, a családalapítás is. Mindenképpen és minden módon szeretnénk hozzájárulni az itteni magyarság gyarapodásához, fejlődéséhez.

Soha nem is volt képben a külföldre való költözés, noha nekem a középiskola kezdetekor nagyon megtetszett külföldön egy intézmény, de a családcentrikusság itthon tartott. A párommal mindketten így érzünk azóta is, fontos számunkra, hogy a szeretteink közelében lehessünk és ebben a szellemben szeretnénk nevelni majdani gyermekeinket is. Azt beszéltük meg, hogy amíg csak egy mód van rá, maradunk itthon.

Nem szólva arról, hogy eztán jött a házvásárlás lehetősége, amely méginkább stabilitást adott – hallottuk a csantavéri fiatalasszonytól, Pesti Nikolettától.

2021. március 8.

,,Álmaink háza már a miénk” — Prosperitati Sikertörténetek