Prosperitati Alapítvány
Vissza a hírekhez
Cikk 2025. október 31.· Magyar Szó, D.D.

A Prosperitati Alapítvány vállalkozói ötletversenyt indított középiskolásoknak

A Prosperitati Alapítvány Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával Vajdasági virtus címmel vállalkozói ötletversenyt szervezett középiskolások számára. A program első állomása csütörtökön Zentán volt, ahol a Bolyai T…

A Prosperitati Alapítvány vállalkozói ötletversenyt indított középiskolásoknak

A Prosperitati Alapítvány Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával Vajdasági virtus címmel vállalkozói ötletversenyt szervezett középiskolások számára. A program első állomása csütörtökön Zentán volt, ahol a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, valamint a Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola harmadik osztályos diákjai hallgathattak inspiráló előadásokat különböző vállalkozásokról.

A rendezvény célja, hogy motiválja a fiatalokat a vállalkozásra, az önmegvalósításra és a szülőföldön való boldogulásra, továbbá, hogy a fiatalok bepillantást nyerjenek a vállalkozói gondolkodásmódba, megismerjék az önálló cégindítás alapjait, és kedvet kapjanak ahhoz, hogy Vajdaságban építsék fel jövőjüket, itt teremtsenek egzisztenciát és munkahelyeket.

A rendezvénysorozat ma délelőtt Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban folytatódott, ahol Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság stratégiai főosztályvezetője, valamint Turzai Tihamér, a csantavéri Digital Archer Development cég vezetője, szoftverfejlesztő mérnök tartottak tartalmas, motiváló előadást. Az eseményen Nagy Zita, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője köszöntötte a fiatalokat, ismertette a program célkitűzéseit és hangsúlyozta a fiatal vállalkozók támogatásának fontosságát.

Délután a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola diákjai Dankó Dénes vállalkozó előadásán ismerkedhetnek meg a gyakorlati vállalkozói tapasztalatokkal, míg november 14-én az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában Neustadter József tart majd előadást.