HÍD A PIACOK KÖZÖTT
A belgrádi DLC Logisztikai és Üzleti Központ helyi piacismerettel, kiépített kapcsolatrendszerrel és stabil üzleti háttérrel segíti a vállalkozásokat a szerbiai és a tágabb balkáni piacokra való belépésben. A központ vajdasági magyar vállalkozók összefogásával jött létre, megvalósulását pedig a Prosperitati Alapítvány kiemelt jelentőségű, nagyléptékű gazdasági fejlesztéseket támogató pályázata is segítette. A beruházás hátteréről, a központ működéséről és az általa kínált üzleti lehetőségekről az azüzlet.hu gazdasági magazin készített részletes összeállítást.
-1600x900.jpg)
Tökéletes magyar belépő a szerb és a balkáni piacra a DLC logisztikai és üzleti központ
Egy új piac meghódításánál nemcsak az számít, mit kínál az adott vállalkozás, és milyen információkkal rendelkezik a piacról, hanem az is, hogy a lokációja milyen előnyöket biztosít az elérhetőség és a további terjeszkedés szempontjából. A Belgrádban, kiváló közlekedési adottságokkal, közvetlen sztrádakapcsolattal működő DLC – Diplomatic Logistic Center – azoknak a magyar cégeknek kínálhat ideális bázist, amelyek Szerbiában és hosszabb távon a Nyugat-Balkán más piacain is megvetnék a lábukat.
Szerbia: a Balkán gazdasági kapuja
Szerbia az elmúlt évtizedben fokozatosan vált a Nyugat-Balkán legfontosabb gazdasági és logisztikai csomópontjává. A 6,5 milliós ország uniós tagjelölt státusza, a viszonylag alacsony működési költségek, a képzett munkaerő és a folyamatosan fejlődő közlekedési infrastruktúra miatt egyre több nemzetközi és regionális befektető választja Szerbiát terjeszkedése bázisaként. Belgrád ebben a folyamatban különleges szerepet tölt be: a Duna és a Száva találkozásánál fekvő főváros régóta a Balkán természetes kereskedelmi és közlekedési csomópontja, ahonnan a szomszédos országok – Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Észak-Macedónia, valamint tovább dél felé Bulgária és Görögország – piacai is könnyen, rövid idő alatt elérhetők.
A magyar vállalkozók számára ez azt jelenti, hogy a belgrádi jelenléttel valójában egy jóval nagyobb, több tízmilliós fogyasztói piachoz kapnak hozzáférést. Nem véletlen, hogy a vajdasági magyar üzleti közösség is kiemelt figyelmet fordít a szerbiai gazdasági jelenlét erősítésére – amelynek egyik legkézzelfoghatóbb eredménye maga a DLC projekt.
Stratégiai lokáció, piaci tanácsadással
A DLC egy 2021 januárjában alapított projektcég, amelynek célja egy modern belgrádi logisztikai és üzleti központ létrehozása volt. A kezdeményezést sikeres vajdasági magyar vállalkozók hívták életre azzal a céllal, hogy erőforrásaikat egyesítve, a raktár- és irodakapacitások közös használatával úgy tegyék hatékonyabbá az egész Szerbiára kiterjedő működésüket, hogy közben új piacok és további üzleti lehetőségek felé is nyitnak.
A DLC ezért nem egy hagyományos bevásárlóközpont, hanem egy olyan üzleti komplexum, ahol raktárak, irodák, bemutatótermek (showroomok) és egy kertészeti központ (garden center) találhatók egyetlen, jól megközelíthető ingatlanban.
Ráadásul a Diplomatic Logistic Center nem csupán a fizikai teret adja bérbe. A projekt mögött álló vajdasági magyar vállalkozói közösség helyi üzleti kapcsolatokkal, piacismerettel és piacra lépési tanácsadással is segíti az újonnan érkező magyar cégeket, megkönnyítve és felgyorsítva ezzel a szerbiai megtelepedést.
Rugalmas megoldások
A DLC a Pančevački út 81. szám alatt, Belgrád északkeleti részén, a Pančevo felé vezető útvonal mentén helyezkedik el. A lokáció kulcsfontosságú érv a befektetők és az üzleti partnerek számára: a központ közvetlen kapcsolatban áll a nemzetközi E-70-es autópálya-folyosóval, emellett a Pupin híd és a jövőben megépülő Višnjica–Krnjača útvonal is jelentősen javítja a megközelíthetőségét a város és a régió minden irányából. Ez a fajta „sztrádaközeli” pozíció logisztikai szempontból aranyat ér: a Belgrádból induló áruk gyorsan eljuthatnak Közép- és Dél-Szerbia felé, ugyanakkor a nemzetközi folyosókon keresztül a szomszédos balkáni országok piacai is könnyen elérhetők.
A kiváló elhelyezkedés a mindennapi működést is megkönnyíti: a DLC a városközponthoz és a repülőtérhez viszonylag közel, jól kiépített útviszonyok mellett érhető el, miközben a terület ipari-logisztikai jellege miatt a bérleti díjak is versenyképesebbek, mint a belvárosi irodapiacon.
A teljes komplexum bruttó alapterülete mintegy 32 300 négyzetméter, amelyből jelenleg körülbelül 20 000 négyzetméternyi üzleti és raktárterület áll új bérlők rendelkezésére. A kínálat kifejezetten rugalmas: különböző méretű, igény szerint bővíthető és összevonható raktár- és üzlethelyiségek, tíz iroda, valamint bemutatótermek, kertészeti és technikai területek is elérhetők, így a komplexum a kisebb regionális képviseletektől a nagyobb, raktározást és közvetlen ügyfélkapcsolatot is igénylő vállalkozásokig többféle üzleti profil számára kínál megoldást.
A parkolási kapacitás is jelentős: a 400 férőhelyes felszíni parkoló és a háromszintes, 13 000 négyzetméteres parkolóház több mint 350 további férőhelyet biztosít, így összesen több mint 700 parkolóhely áll a bérlők és ügyfeleik rendelkezésére.
Vonzó kapu a Balkánra
A belgrádi jelenlét egyszerre biztosít közvetlen kapcsolatot a szerbiai ügyfelekkel, hatékonyabb elosztást Közép- és Dél-Szerbia irányába, valamint lehetőséget a közvetlen ügyfélkapcsolat, a központi raktárbázis, a szervizháttér és az alkatrész-ellátás kialakítására. A lokáció a gyorsabb kiszállítás miatt az e-kereskedelemben és a kiskereskedelemben érdekelt vállalkozások számára is előnyös. Mindez különösen vonzó lehet azoknak a magyarországi cégeknek, amelyek a szerbiai piacra lépést tervezik, de még nem rendelkeznek helyi infrastruktúrával vagy piaci kapcsolatrendszerrel.
A központ bérlői között olyan, különböző ágazatokban működő vállalatok találhatók, mint az Agrotech, a kerékpárgyártással és -forgalmazással foglalkozó, nemzetközileg is sikeres Capriolo, a futárszolgáltatást végző XExpres, az építőanyagok, valamint lakásfelújítási és -felszerelési termékek kereskedelmével foglalkozó Maxidom, a Scala Green, valamint a szórakoztató- és élményközpontot üzemeltető Turbo Multicentar, ami jól mutatja, hogy a komplexum többféle üzleti profil számára kínál megfelelő hátteret.
A szerbiai piacra lépést tervező magyar vállalkozásoknak így nem feltétlenül kell mindent a nulláról felépíteniük: a DLC-ben a működéshez szükséges üzleti háttér mellett egy már kialakult helyi vállalkozói közeghez és piacismerethez is kapcsolódhatnak. Azok a cégek, amelyek szeretnék felmérni a belgrádi megtelepedés és a további terjeszkedés lehetőségeit, az office@dlc.rs e-mail-címen vehetik fel a kapcsolatot a DLC munkatársaival.



