Jó borokban bízva
Sokak szerint az ősz az év legszebb évszaka, és ebben nem kis szerepe van annak, hogy ezekben a hónapokban történik több termesztett növényünk betakarítása. A kukorica törése a végéhez közelít, az almák, körték is érnek, ugyanakkor a sző…

Sokak szerint az ősz az év legszebb évszaka, és ebben nem kis szerepe van annak, hogy ezekben a hónapokban történik több termesztett növényünk betakarítása. A kukorica törése a végéhez közelít, az almák, körték is érnek, ugyanakkor a szőlőszüret is megkezdődött, és fajtától függően tart egészen október végéig, vagy még azon is túl. A szüret nemcsak magáról a termés betakarításáról szól, hanem egy termelési ciklus végét jelenti, ez az az időszak, amikor az egész éves munka meghozza a gyümölcsét, amikor a gazdák egész éves ténykedése valódi, kézzel fogható eredményeket szül. Nem véletlen, hogy a szüret nemcsak gazdasági, illetve mezőgazdasági esemény, hanem kulturális jelentőséggel is bír, amihez számos szokás kapcsolódik.
A szüret velejárói a szüreti napok, amit a legtöbb szőlőtermesztő vidéken, sőt olyan helyeken is, ahol ez a növényi kultúra már veszített a jelentőségéből, megtartanak, és az általában több napig tartó rendezvény elsősorban a szőlő ünnepe, amikor egy-egy település apraja és nagyja együtt vigadozik a sikeres betakarítás után.
Ha a Szabadka környéki borokról ejtünk szót, elsősorban a várostól keletre fekvő területeken működő borászatokról beszélhetünk. Palicson, Hajdújáráson, Királyhalmon, valamint a már Magyarkanizsa Községhez tartozó Horgoson nagy hagyománya van a szőlőtermesztésnek, a borászatnak. Viszont mi most két olyan borászat képviselőjével beszélgettünk a közelmúltban megszervezett IV. Bonum Vinum fesztiválon, amelyek földjei Szabadkától nyugatra, illetve délnyugatra találhatóak. A Klinocki Borászat Bajmokon működik körülbelül tíz éve, és a boraikhoz felhasznált szőlőt az ott található fekete földön termelik meg, míg a tavankúti Davčik Borászatban a településen jellemző homokos talajon régi szőlőfajták termesztésével és feldolgozásával foglalkoznak sikeresen.
Beszélgetőpartnereinkkel a borászatukról, az idei évben gyűjtött tapasztalatokról ejtettünk szót.
FEKETEFÖLDÖN IS SIKERESEN
A Klinocki Borászat képviseletében Klinocki György nyilatkozott lapunknak. A borászat számos rendezvényen jelen van a termékeivel. Mint megtudtuk, hatféle szőlőt termesztenek, amikből hatféle bort készítenek.
– Az első szőlőtőkéket 2012-ben ültettük el, míg a borászatunkat 2016-ban nyitottuk meg. Hatféle szőlőt termesztünk, és ami megterem, azt mind feldolgozzuk, nem adunk el és nem veszünk szőlőt. A fehér fajták közül van szürkebarát, olasz rizling, és chardonnay, a vörösek közül pedig kékfrankos, cabernet franc és cabernet sauvignon. Bajmokon elsősorban fekete föld van, és általában jó termést takaríthatunk be. Az eddigi tapasztalataink szerint az itteni talajt a chardonnay szereti legjobban, emellett a szürkebarát is nagyon jól érzi itt magát. A talaj inkább a fehér boroknak kedvez, és azt tapasztaltuk, hogy az itteni emberek jobban kedvelik a fehér borokat – hallhattuk Klinocki Györgytől. A család a borászat mellett egy rendezvénytermet is működtet, amely szálláslehetőséget is kínál a látogatóknak, ugyanakkor borkóstolókat is szerveznek.
Az idei termés várhatóan jobb lesz a tavalyinál.
– A tavalyi évünk nagyon rossz volt, mert áprilisban volt négy olyan reggel, amikor nagyon hideg volt, és a szőlő egy jelentős része elfagyott. Az idén is voltak hűvös reggelek, de szerencsére nem keletkezett fagykár. Az idei szüret elég jó lesz. A chardonnay-t már leszüreteltük a hét elején, le is préseltük, és már hordóba került, míg a szürkebarát szedése most van folyamatban. A szőlőink elég jó kondícióban vannak. Egyáltalán nem öntöztük őket, és úgy tűnik, a szőlő erős gyökeret nevelt, mert igyekezett lefele nedvességet találni. A leveleken viszont az látszódik, hogy az idén a nap megpörkölte őket, elsősorban azok sérültek, amelyek dél felé néznek. A levelek állapota nagyban kihat arra, hogy milyen lesz a termésünk, mivel ha szép egészséges a lombozata, akkor magasabb a cukortartalom is. Az utóbbi 2-3 évben korábban kellett szüretelnünk, mert a szőlők korábban beértek. Ez viszont nehezíti a betakarítást, ugyanis túl meleg van, és vigyázni kell, hogy a szüret alkalmával ne legyen meleg a must, mert akkor beindul egy gyors forrás, ami nem jó a bornak. Éppen ezért jó volna a szüret idejét minél jobban kitolni, viszont ha ez nem megoldható, akkor igyekszünk éjszaka, vagy nagyon korán szüretelni. 2012 és 2014 között két hektár szőlőt telepítettünk, emellett van még fél hektár chardonnay-nk, amit az idén tavasszal a Prosperitati Alapítvány támogatásával telepítettünk. A megtermelt mennyiséget nem tudjuk magunk leszüretelni, ezért munkásokat kell keresnünk. Ez persze nem egyszerű feladat, de eddig sikerült – mondta a borászat képviselője.
Kérdésünkre Klinocki György elmondta, hogy egyelőre nem tudják megmondani, hogy milyen bor lesz az idei. Az első 2025-ös bor az év végéig nem kerül a piacra.



