Közös út, közös siker, közös jövő
Ismerje meg a Prosperitati Alapítvány támogatottjainak sikersztorijait és tájékozódjon a legfontosabb híreinkről.
InterjúParadicsom, paprika...
A piacokon egyre kevesebb a vásárló, a termelőket az aszály mellett a kereslet megcsappanása is sújtja A zöldségtermesztőket is jelentősen megviselték a tavalyi évben bevezetett járványügyi intézkedések, ugyanis nagyon nehezen tudták ért…
InterjúÚj apartman Zenta szívében
Rúzsa Tuza Laurával a nemrég megnyílt Centrum Apartmentről és a kisvárosi turizmusról beszélgettünk Ahogyan a falusi már jó ideje divatba jött, a kisvárosi turizmus is izgalmas lehet a kikapcsolódni és pihenni vágyó vidékieknek. A Tisza…
InterjúElőttük az utódaik
Az óbecsei Csábi István vállalkozói örökségét immár a harmadik generáció viszi tovább Vállalkozásokon belüli generációváltást támogató online képzési programot hirdetett nemrégiben a Prosperitati Alapítvány. A május 20-ától június 28-áig…
InterjúVállalkozás egészen fiatalon
Kevesen vannak, akiknek megadatott, hogy azzal foglalkozzanak, amit igazán szeretnek, vagy ami után mindig is vágytak. Ha pedig egy fiatal kezd bele a nagybetűs életbe, és rögtön azzal indít, amit a szíve szerint tenni szeretne, azt nyil…
InterjúFalusi vendégházak nyílnak Pacséron
A különleges vizű gyógyfürdő vonzza a turistákat A pacséri gyógyfürdő közel nyolc éve, 2014 júliusában nyitotta meg kapuit. Az első években a tófürdő a nyári hónapokban várta a vendégeket, de negyedik éve immár beltéri medencék is a pihe…
InterjúA sernevelés művészete
Kézműves sörfőzők a sörkészítés rejtelmeiről Nincs is annál jobb, mint egy meleg, napsütéses délután a szomjunkat oltani egy kellemesen hideg sörrel. A rengeteg különböző fajtának köszönhetően mindenki megtalálhatja a maga szája ízének m…
InterjúMegéri itthon maradni!
Beszélgetés Szűcs Budai Gabriella fiatal vállalkozóval A topolyai Szűcs Budai Gabriella 2019-ben fejezte be a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán a gyógytornász szakot, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Eg…
InterjúFekvőbicikli a szépségért, fittségért
Beszélgetés Kispalkó Violával, az első topolyai alakformáló infraszalon vezetőjével Májusban megnyílt az első alakformáló infraszalon Topolyán egy fiatal testvérpár, Kispalkó Viola és Pastyik Imola vezetésével. A Flower Fitbe látogatók n…
InterjúIsmét teli a korsó
A fesztiválszezonban bíznak a zentai Arator sörfőzde tulajdonosai Lassan ismét bekopogtat hozzánk a nyár. Mindenki reméli, hogy a tavalyival ellentétben idén lehetőség lesz a fesztiválok és zenés rendezvények megtartására. Nincs ezzel má…
InterjúKukoricatermesztés kicsit másképp
Kreativitás a hagyományos növényi kultúrákban Az utóbbi időben egyre-másra arról szólnak a hírek, hogy a fiatalok mind nagyobb számban döntenek az elvándorlás mellett. Akad azonban olyan is, aki szembemegy ezzel a trenddel, aki itthon sz…
InterjúA gyerekszobától az irodaházig
Szabadka Város területén csaknem kilencven informatikai cég működik. Ezen cégekben több száz, zömmel fiatal és középkorú programozó, fejlesztő dolgozik, de a felmérések szerint ennek a többszörösére is szükség lenne, ugyanis a kereslet f…
InterjúAhol szeretik a könyveket
Özvegy Károly: Sokat tehetünk a kultúránk fennmaradásáért, ezért amit csak lehet, azt tegyük meg! Nemrég Magyar Arany Érdemkereszttel jutalmazták Özvegy Károly t, a szabadkai Grafoprodukt nyomda és kiadóvállalat tulajdonosát, az indoklás…
InterjúCsaládi örökségből stúdióapartmanok
A Relax Apartman Ada vendégház februárban, az Urban House vendégház pedig április derekán nyílt meg Adán. A bel- és külföldi turistákat mindkét helyen stúdióapartmanokkal várják, amelyeket a Prosperitati Alapítvány támogatásával alakítot…
InterjúÖtletgazdag fejlesztési tervek
Az elkövetkező időszakban ismét kisösszegű támogatásokra írhat ki pályázatokat a Prosperitati Alapítvány A közelmúltban zárult a Prosperitati Alapítvány közepes- és nagyléptékű, mezőgazdasági feldolgozó- és szolgáltatóipari fejlesztések…
InterjúElmenni vagy maradni?
Gunarason a jó házak mind elkeltek a faluban a Prosperitati segítségével – Egy fiatal pár, akik a maradás mellett döntöttek A fiatalok elvándorlása Vajdaság-szerte problémát jelent. Hatása a városokban is érezhető, így az olyan kis telep…
InterjúOtthon(ról) kreatívan
Cindel Zubelić Beáta, Bajmok – Házvásárlás Harmonikus otthon, amelyben a munka és a feltöltődés egyaránt helyet kap. Ilyenné alakította házát a bajmoki Cindel Zubelić Beáta és férje. A Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatának kö…
