Közös út, közös siker, közös jövő
Ismerje meg a Prosperitati Alapítvány támogatottjainak sikersztorijait és tájékozódjon a legfontosabb híreinkről.
InterjúGyerekkori ízek tejből
Sima (natúr), fokhagymás, csípős, bazsalikomos. Vagy akár oregánós, kapros, csak a fantázia szabhat határt. Finomabbnál finomabb házi készítésű sajtok kerülnek ki Sziráki Éva konyhájából. Meg hagyományos és csikorgós túró, ezek is mennye…
InterjúKozmetika művészi szinten
Cseszkó Anita Magyarkanizsán kamatoztatja a Budapesten tanultakat Egy jó kozmetikus felér egy jó pszichológussal, ezt már régóta tudjuk, hisz olyan nyugalmi állapotban, ahol még meg is szépülnek az érkezők, könnyebben megnyílnak és közve…
InterjúÚjév, új otthon
Surányi Roland, Óbecse – Házvásárlás Surányi Rolandék tősgyökeres óbecseiek. A pedagógus házaspár a szülőföldön való boldogulás mellett döntött, a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatának köszönhetően saját otthont alakíthatnak…
InterjúTisztálkodószerek házilag
A zentai Vass Edit műhelyében kézműves szappanok készülnek A tél nemcsak hideget hoz magával, hanem szárazabb levegőt is. Ezt a bőrünk is megérzi, ezért ilyenkor még fontosabb, hogy megfelelő minőségű szappant és bőrápoló szereket haszná…
Interjú„Teret nyertünk”
Csincsák Csongor, Kúla – Házvásárlás, start up A kúlai Csincsák Csongor és Melinda gyerekeikkel együtt január óta élnek a Prosperitati Alapítvány támogatásával megvásárolt családi házban. Előtte a szülőknél laktak, ahol szűkös volt a hel…
InterjúA saját divatmárka kialakítása a cél
A Prosperitati Alapítvány segítségével nyílt divatműhely Topolyán Kőrösi Brindza Bernadetta húsz éve foglalkozik ruhatervezéssel és varrással. Mindig személyre szabott ruhákat készít vendégei stílusával és személyiségével összhangban. A…
Interjú,,Döntő szempont volt a barátságos, falusi környezet”
Barát Izabella, Hajdújárás- Házvásárlás Barát Viktor és Barát Izabella Hajdújáráson leltek új otthonra a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatának köszönhetően. Előtte Palicson éltek a szülőkkel közös telken. Sokáig tartott az új…
InterjúA Prosperitati jóvoltából ők már saját házban ünnepelnek
A házvásárlás minden fiatal számára mérföldkőnek számító, megoldásra váró feladat. 5 éve ebben nyújt segítséget a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázata, amely a magyar kormány támogatásával valósul meg. Az elmúlt időszak eredmén…
InterjúMinden pályázat egy emberi történet
A Prosperitati Alapítvány ötéves munkájának hátteréről Juhász Bálint ügyvezető vallott lapunknak Tíz pályázati kör 54 kiírással, 16 ezer beadványból 14 ezer sikeres pályázat. Csaknem 44 milliárd dinár értékű befektetés Vajdaságban, amely…
InterjúAz olajtök sokrétű hatása
A horgosi Danyi házaspár, József és Katalin , 2002 óta termel olajtököt. Korábban zöldségtermesztéssel foglalkoztak, a terményt a hűtőháznak adták át, illetve a piacon értékesítették. A piacok azonban egyre jobban telítődtek, a vásárlóer…
InterjúOtthon, kreatívan
Kovács Alexandra, Bezdán – Házvásárlás A bezdáni Kovács Alexandra az élettársával együtt négy évvel ezelőtt költözött be új otthonukba, amelyet a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatának segítségével tudhatnak magukénak. Elmondá…
InterjúGyermekfejlesztés mosolygós környezetben
Péterrévén megnyitotta kapuit a Tanoda Fejlesztő Központ. Logopédus- és pszichológusszolgáltatásokkal, mozgáskoordináció, illetve tematikus komplex fejlesztéssel várja a gyerekeket, tiniket dr. Kulcsár Sarolta vállalkozása. A közeljövőbe…
Interjú,,Kis ékszerdoboz a házunk”
Zöldi Edit, Horgos – Házvásárlás A horgosi Zöldi Edit egyedülálló anyaként vett részt a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatán. Nagyon jól érzik magukat a szülőfaluban, ,,ékszerdoboznak” nevezi az új otthont, amelyet a támogatás…
InterjúOtthon és biztonság Csonoplyán
Pethő Annuska, Csonoplya- Házvásárlás A koronavírus járványhelyzet a csonoplyai Pethő Annuska és családja életkörülményeire is kedvezőtlenül hatott. A kétgyermekes, egyedülálló anya számára azonban nagy biztonságot jelent, hogy saját ház…
InterjúMogyoró, pirítva jó!
Szerbia mogyorószükségletének a 90 százalékát importálja – A zentai Rózsa Árpád hat holdon termeszt mogyorót A mezőgazdasági minisztérium becslése szerint Szerbiában hozzávetőlegesen 1000–1200 hektár mogyoróültetvény van. Megközelítőleg…
InterjúSaját ház, életre szóló stabilitás
Rimai Hermina, Szentmihály – Házvásárlás A szentmihályi Rima Hermináék idén költöztek be új otthonukba, amelyet a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázatának köszönhetően tudhatnak magukénak. A két gyermeket nevelő szülők ragaszkod…
