Támogatások, vállalkozói adatbázis és mentorprogram
Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke bejelentette, hogy a forrás függvényében támogatott házvásárlási és kisértékű mezőgazdasági fejlesztések pályázói is megkapják az eszközöket a Prosperitati Alapítványtól.
Az alapítvány közösségi oldalán bejelentették azt is, hogy bővül a Vajdasági Magyar Vállalkozói Adatbázis és a Vajdasági Mentorprogram is javában zajlik.
A Közügyekben Nagy Zita, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője a Vajdasági Magyar Vállalkozói Adatbázis fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy erre a platformra továbbra is várják a vállalkozók jelentkezését. Tóth Tamás, a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesületének elnöke pedig arról beszélt, hogy a munkahelyet kínáló vállalkozók és a munkát kereső szakemberek is megtalálhatják egymást az adatbázisban. A Vajdasági Mentorprogram részleteiről is beszámoltak a Közügyekben.



