Prosperitati Alapítvány
Vissza a sikertörténetekhez
Videó 2025. október 3.

Sikertörténetek Vajdaságban

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese mai vajdasági látogatása során részt vett a Prosperitati Alapitvány által szervezett konferencián, ahol bemutatásra kerültek a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezésére létrejött I. Gazdaságfejlesztési stratégia eddigi eredményei és annak elemzése.
Ezt követően a Prosperitati Alapítvány nyertesei sikertörténeteiken keresztül mutatták be, hogyan segítette a program a vállalkozásokat, mezőgazdasági fejlesztéseket és a helyben boldogulást.
A nap folyamán Szabadkán, Ludason és Palicson ünnepélyesen átadták a kiemelt mezőgazdasági beruházásokat is: az Andex Kft. a Zvonko Bogdan Borászatban bővítette tevékenységét, Szabadka szívében pedig megnyílt a Régi mesterségek utcája. A Ludastim Kft. fejlesztései pedig tovább erősítik a helyi agrárgazdaságot és hozzájárulnak a vajdasági magyar közösség gazdasági stabilitásához.

Sikertörténetek Vajdaságban — Prosperitati Sikertörténetek