Prosperitati Alapítvány
Vissza a hírekhez
Cikk 2017. július 13.

XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem, Felsőszinevér

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által szervezett esemény idén Merjünk nagyok lenni… mottóval várta a résztvevőket. Az oktatási, történelmi, ifjúságpolitikai témakörök mell…

XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem, Felsőszinevér

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által szervezett esemény idén Merjünk nagyok lenni… mottóval várta a résztvevőket.

Az oktatási, történelmi, ifjúságpolitikai témakörök mellett külön hangsúlyt kapott a nemzetpolitika és a gazdaságfejlesztés is.

Gazdasági fellendülés Közép – Kelet Európában témájú kerekasztal-beszélgetésen jelen volt Grezsa István (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos, Miniszterelnökség), Mátis Jenő (elnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Gazdasági Bizottsága) , Berki Marianna (igazgató, Egán Ede Alapítvány) , Juhász Bálint (ügyvezető, Prosperitati Alapítvány)

Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy jó alkalom volt ez, hogy mind egy helyen bemutatásra kerüljön a Magyar Kormány gazdaságfejlesztési programja a Kárpát-medence valamennyi tájékán.

A zászlóhajó vajdasági program mellett Berki Marianna és Grezsa István bemutatták a kárpátaljai „Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ munkáját, Mátis Jenő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Gazdasági Bizottságának elnöke pedig Erdély gazdaságfejlesztési stratégiájának feltételeiről beszélt.

Juhász Bálint a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője beszámolt a Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiájának végrehajtásáról, ami az Alapítvány munkájának fő célja. Juhász elmondta, hogy a stratégia megvalósítása sikeresen alakult az elmúlt másfél évben, hiszen a 3 pályázati körben közel 6200 projekt került támogatásra Magyarország Kormánya által biztosított magyarországi költségvetési forrásból.

Kiemelte, hogy a program célja a vajdasági magyarság gazdasági megerősödése, gyarapodása, a vajdasági vállalkozások fejlesztése, ami képessé teszi őket a új munkahelyek teremtésére, a külpiacokon való megjelenésre és helytállásra, a szülőföldön való boldogulásra, a turizmus fejlesztésére.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program azonban hasznos egész országnak, hiszen az adót Szerbiának fizetik, új munkahelyeket Szerbiában teremt.

A pályázatokba bevont beszállítók szerbiai székhelyű vállalkozások, amelyek száma a programon belül az ezret is meghaladja.

A munkatempó továbbra sem lassul, hiszen végefele jár a többezer családi gazdaság integrálása, valamint az új munkahelyek megnyitására hivatott, nagyléptékű gazdaságfejlesztési projektek elbírása és újabb pályázatok meghirdetése.

A Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke által moderált beszélgetés résztvevői hangsúlyozták, hogy a gazdaságfejlesztés a magyar nemzetpolitika egyik legfontosabb húzóereje.

2017. július 13.

XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem, Felsőszinevér — Prosperitati Hírek