Törökbecsén nagy volt az érdeklődés a Prosperitati Alapítvány tájékoztató előadásán
Fókuszban az idegenforgalom címmel tartották meg Törökbecsén, a Prosperitati Alapítvány tájékoztató előadását, melynek keretében a II. fejlesztési ciklus VII. pályázati köréről való tudnivalókat ismertették a jelenlévőkkel. A önkormányza…

Fókuszban az idegenforgalom címmel tartották meg Törökbecsén, a Prosperitati Alapítvány tájékoztató előadását, melynek keretében a II. fejlesztési ciklus VII. pályázati köréről való tudnivalókat ismertették a jelenlévőkkel. A önkormányzat tanácstermében a helyiek mellett szép számban érkeztek vidéki érdeklődők is.
A Prosperitati Alapítvány újonnan megnyílt pályázatán, falusi házak vásárlására, földvásárlásra, zárt rendszerű, munka intenzív növénytermesztésre, állattenyésztésre, többéves ültetvényekre, kis feldolgozók kapacitásának fejlesztésére, eszközbeszerzésre, szabványok bevezetésére, kezdő turisztikai vállalkozók támogatására, valamint a meglévő turisztikai vállalkozások szálláskapacitásának fejlesztésére nyerhetnek támogatást a pályázók. A jelenlévők között többen voltak olyanok is akik a kezdő turisztikai vállalkozás iránt érdeklődtek.
dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke kiemelte, hogy azok is pályázhatnak akik az elmúlt ciklusban is támogatáshoz jutottak. Az elnök hozzáfűzte, hogy az elmúlt ciklusban legtöbben a mezőgazdasági gépekre, csatolható eszközökre pályáztak.
Báló Tibor, a VMSZ helyi szervezetének elnöke megerősítette, hogy Törökbecse turisztikai fejlesztésének a jövőbeli alappillérét a kisvállalkozók megsegítése, valamint az önkormányzat elmúlt időszakban, valamint a jövőben történő intenzív idegenforgalmi tevékenysége jelenti.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke többek között a Prosperitati Alapítvány VII. pályázati körének az újdonságait ismertette.- Ebben a körben a tízből két pályázati pont is a turisztikai fejlesztéseket célozza meg – erősítette meg az elnök.
A Törökbecsén szervezett Prosperitati Alapítvány tájékoztatási előadására Óbecséről, Bácsföldvárról, Temerinből, Péterrévéről valamint Beodráról is érkeztek érdeklődők.
2019. június 21.



