Prosperitati Alapítvány
Vissza a hírekhez
Cikk 2017. december 15.· Pannon RTV

Prosperitati Alapítvány – nyertes adai beruházásokat tekintett meg Magyar Levente

Magyar Levente, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettese elmondta, hogy mély benyomást tettek rá a látottak, hiszen azt tapasztalja, hogy jó helyre került a támogatás. Hozzátette, hogy Szerbia és Vajdaság megfelelően fel t…

Prosperitati Alapítvány – nyertes adai beruházásokat tekintett meg Magyar Levente

Adai beruházásokat tekintett meg a magyar külgazdasági és külügyminiszter-helyettes. A látogatáson a VMSZ és a Prosperitati Alapítvány képviselői is részt vettek.

A delegáció tagjai az adai Termometalban kezdték meg látogatásukat. A vállalat tulajdonosa először ismertette a cég történetét, majd közösen megtekintették a termelést, valamint az épülő részlegeket is. Ezután Magyar Levente és Pásztor István felhelyezték a Prosperitati Alapítvány segítségével vásárolt eszközökre a matricákat.A Termometal vállalat közel 3 millió euró értékű támogatást nyert. Micsiz József, tulajdonos, Termometal, Ada: „Tavaly decemberben elhatároztuk, hogy alapeszközökre és olyan technológiákra pályázunk, amivel növelni tudjuk a versenyképességünket, és amellyel olyan új területeket tudunk letakarni technológiailag, amelyre az Európai Unió piacán szükség van, de nekünk még erre nincsenek meg a feltételeink.”

A vendégek a látogatását a Kontakt malomban folytatták, ahol megtekintették a már kiépült silókat, valamint a folyamatban lévő munkálatokat, amelyek a Prosperitati Alapítvány támogatásával valósultak meg. Borsos Csaba, tulajdonos, Kontakt Kft.: „A malomnak a tároló kapacitásának a bővítésére, csomagoló gépekre, valamint szállításra pályáztunk. A projekt 2 millió euróba kerül.”Magyar Levente, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettese elmondta, hogy mély benyomást tettek rá a látottak, hiszen azt tapasztalja, hogy jó helyre került a támogatás. Hozzátette, hogy Szerbia és Vajdaság megfelelően fel tudta használni ezt a lehetőséget. Magyar Levente, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, Magyarország: „Biztatóan látom, már csak azért is, mert az elmúlt két évben 40 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a vajdasági kis- és nagyvállalkozások körében. A mai napot arra szántuk, hogy bejárjunk néhány olyan nagyberuházást, amelyek a program keretében most vannak folyamatban. Ezért vagyunk itt most Ada határában, ahol megtekintettük ezt az újdonsült, egészen újonnan felépült malmot.”A miniszterhelyettes azt is elmondta, hogy örömmel tölti el, hogy nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is komoly beruházások valósultak meg, hiszen Vajdaság legfontosabb gazdasági tartaléka a mezőgazdaságban van.2017. december 15.