Prosperitati Alapítvány
Vissza a hírekhez
Cikk 2017. május 24.· Pannon RTV

Mezőgazdasági lakossági fórumot tartottak Csókán

Eddig 73 millió dinár érkezett Csóka községbe a magyar gazdaságfejlesztésnek köszönhetően. A Vajdasági Magyar Szövetség és a Prosperitati Alapítvány képviselői Csókán tartottak mezőgazdasági lakossági fórumot. A lakossági fórumra sokan j…

Mezőgazdasági lakossági fórumot tartottak Csókán

Eddig 73 millió dinár érkezett Csóka községbe a magyar gazdaságfejlesztésnek köszönhetően. A Vajdasági Magyar Szövetség és a Prosperitati Alapítvány képviselői Csókán tartottak mezőgazdasági lakossági fórumot.
A lakossági fórumra sokan jöttek el azok közül, akik már nyertek a Prosperitati Alapítvány pályázatán. Zubrecki Ákos, Csóka: „Eddig egy mechanikus vetőgépünk volt, ami már eléggé elhasználódott, ezzel a pneumatikus vetőgéppel könnyebb munkánk lesz.”

Új ötletek, megvalósítási tervek azonban még bőven akadnak. Bacsó Elvíra, Tiszaszentmiklós: „Adott területünk van, a ház mellett egy kis házikó, amit átszeretnénk alakítani vendégváró szobákká.”

A lakossági fórumon elhangzott az is, kik számíthatnak elsősorban a pályázati lehetőségre. Nagy Imre, elnök, Igazgató Bizottság, Prosperitati Alapítvány: „Amire serkentenénk a pályázókat és a vállalkozókat, hogy próbáljanak innovatívan gondolkodni, összekössék ezeket az ágazatokat, illetve egy horizontális metszetben kapcsolatokat teremteni.”

A házi termékeket előállító termelők már régóta várják, hogy árujukat hivatalosan is eladhassák. Ez várhatóan az idén megvalósul.

Fremond Árpád, köztársasági parlamenti képviselő (VMSZ): „Minden elkészült, már az elfogadásra kell, hogy várjuk. Én bízom abban, hogy a kormányátalakítás után valamikor a Mezőgazdasági Minisztérium napirendre tűzi ezt a kérdést is, és megtudjuk oldani ebben az évben. Fontos számunkra, hogy minél több kisgazda, minél több őstermelő meg tudjon jelenni a termékével és gyakorlatilag legális úton értékesíteni tudja azt.”

A gazdaságfejlesztési program 2018-ig fog működni. Ahhoz, hogy ez tovább éljen, összefogásra van szükség minden szinten.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Fontos az, hogy a továbbiakban is nyitott kormánya legyen Magyarországnak, aki ezt a nemzetpolitikát támogatja, és továbbra is fontos az, hogy a vajdasági magyar közösségnek egy egységes összetartó politikai ereje legyen, amely ezt a programot életre hívta, és reméljük, hogy életben is tudja tartani. Ez a legerősebb összefogó és összetartó erő, a Vajdasági Magyar Szövetség volt és remélem lenni is fog a jövőben.”

A lakossági fórumon elhangzott az is, hogy a további sikerekhez elengedhetetlen, hogy a csókaiak vasárnap elmenjenek szavazni.

2017. május 24.