Méhészképzés indult Zentán
A Szent István Egyetem szervezésében az EFOP program keretén belül, 18 hallgató részvételével 40 órás méhészképzés vette kezdetét Zentán. A képzés helyi szervezője a Pro Scientia Naturae Alapítvány, társszervezője a Prosperitati Alapítvá…

A Szent István Egyetem szervezésében az EFOP program keretén belül, 18 hallgató részvételével 40 órás méhészképzés vette kezdetét Zentán.
A képzés helyi szervezője a Pro Scientia Naturae Alapítvány, társszervezője a Prosperitati Alapítvány által megvalósított Vajdasági Gazdaságfejlesztési Program keretein belül mézintegrációt működtető Tisacoop Kft.
A résztvevők elméleti oktatáson vehettek részt 2019. január 25-én és 26-án, ahol hasznos információkhoz juthattak a méhészkedés megkezdését és folytatását illetően. A programban résztvevő kezdő méhészek Szabó György és Szabó Adrienn előadásait hallhatták.
A méhészképzés gyakorlati foglalkozásaira tavasszal kerül sor Szarvason, ahol lehetőségük lesz az elméleti tudást a gyakorlatban is megtapasztalni. A résztvevők az oktatást követően sikeres vizsgázás esetén egy tanúsítvánnyal lehetnek gazdagabbak, amelyet a budapesti Szent István Egyetem nyújt majd át számukra.
Az eseménynek a Dr. Berényi János Agrárinnovációs Iroda adott otthont.
2019. január 30.



