Prosperitati Alapítvány
Vissza a hírekhez
Cikk 2021. július 15.· Magyar Szó, B.em

A jövőépítés lehetősége

Véget ért a Prosperitati Alapítvány Előttem az utódom elnevezésű programja Nagy érdeklődés övezte a Prosperitati Alapítvány generációváltást támogató képzéssorozatát, amelyek kis-, közép- és nagyvállalkozások egyaránt részt vettek. Az El…

A jövőépítés lehetősége
Véget ért a Prosperitati Alapítvány Előttem az utódom elnevezésű programja

Nagy érdeklődés övezte a Prosperitati Alapítvány generációváltást támogató képzéssorozatát, amelyek kis-, közép- és nagyvállalkozások egyaránt részt vettek. Az Előttem az utódom elnevezésű program zárórendezvényére a képzéssorozatban résztvevő vállalkozók, valamint magas rangú vendégek jelenlétében kedden Ludason került sor.Az Előttem az utódom címet viselő projekt zárórendezvénye a Himnusszal vette kezdetét, majd Farkas Athéne köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően került sor az ünnepi beszédekre.A képzéssorozat támogatója Magyarország Kormánya és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. Pirityiné Szabó Judit, az államtitkárság Délvidéki és Diaszpóra Főosztályának vezetője felszólalásában a vajdasági magyarság gazdaságfejlesztési programját példaértékűnek nevezte.– Fontosnak tartjuk az identitás erősítés klasszikus területei mellett a helyben történő boldogulás, a szülőföld élhetőbbé tételét segítő programok támogatását. 2015 óta az identitás megőrzése segítésének területe kibővült a vállalkozások támogatásával. Köszönetet szeretnék mondani a vajdasági magyar közösségnek, hogy először tudtak egy olyan programot megalkotni, amely a Kárpát-medence szintjén először tudta megszólítani a közösséget is. A vajdasági magyarok élen járnak, és példát mutatnak a többi régiónak is, és remélem, hogy a vállalkozások generációváltását elősegítő mentorprogram is jó mintául szolgál a többi régió számára is – fogalmazott Pirityiné Szabó Judit.Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának az elnöke is felszólalt.– Ha nincs előttem az utódom, akkor nincsen jövőm. Ahhoz, hogy jövőm legyen, ahhoz előttem vagy mellettem, de velem együtt kell, hogy legyen az utódom. A mai nap mindenhol az köszönt vissza, hogy az idősebbekkel ott vannak a fiatalabbak, és velük együtt ott vannak a gyerekek is. Ha az ember előtt vagy mellette ott van az utódja, akkor az annak a bizonyítéka, hogy életerősek vagyunk közösségként. A Prosperitati története is pont ezt bizonyítja. Létre tudunk hozni egy olyan keretet, amely magában hordozza a megújulás és a jövőépítés esélyét és lehetőségét. A megújulás kereteit segítette elő a Magyar Kormány támogatása, ezt erősítette meg az az anyagi támogatás, amit folyamatosan kaptunk, és a megújuláshoz hihetetlenül fontos volt a fogadókészség, ami a mi embereinkben megvan. Úgy tudtuk a Prosperitati programjait annak palettáját kiszélesíteni, hogy nemcsak az anyagi jellegű támogatásokat vittük bele, hanem a szellemieket is, aminek a beépítése azért fontos, mert annak jelentős része nem pénz kérdése, hanem tudás, szervezettség, egymásba kapaszkodási szándék, partnerségépítés és komolyság kérdése – mondta Pásztor István.A rendezvény ezt követő részében a programban résztvevő egy-egy kis-, közép- és nagyvállalkozás mutatkozott be, illetve mondta el tapasztalatait a most lezárult képzéssel kapcsolatban.A bemutatkozásukat követően Hajnal Virág, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, valamint Lengyel László, a program szakmai partnere, a Pro Sciencia Naturae Alapítvány vezetője szólt az egybegyűltekhez.Az Előttem az utódom program zárórendezvénye a legeredményesebb résztvevőknek járó díjak és az oklevelek kiosztásával zárult.A legaktívabb jövőépítőnek járó elismerést Bonifárt Noémi, a Pro-Technic Kft. képviselője vehette át.– Anyukám és apukám mint elődök, az öcsém és én pedig mint utódok vettünk részt a programban. A generációváltás folyamatában a legkritikusabb pontot számunkra a személyes értékrendek különbözősége jelenti, mások azok az értékek, amelyek számunkra fontosak, és mások azok az értékek, amit a szüleim képviselnek, és ez az életvitel szempontjából is megmutatkozik. Amikor ők elindították a vállalkozásukat, az vált az életcéljukká, míg az öcsémnek és nekem vannak más életcéljaink is amellett, hogy a céget szeretnénk továbbvinni – nyilatkozta Bonifárt Noémi.A Kátai Tanyát üzemeltető Forumcoop Kft. képviselői szintén részt vettek a képzésben. Idősebb és ifjabb Kátai Géza a legelkötelezettebb előd és utód díját nyerte el.– Mi már benne vagyunk a generációváltás folyamatában. A feleségemmel 31 évvel ezelőtt alapítottuk a vállalatot, és habár már nyugdíjasok vagyunk, de még mindig ott vagyunk és folyamatosan segítünk, ami által a három gyermekünket vezetjük be a munkába. Az előadássorozat sokat segített abban, hogy megtanuljuk, hogyan tudjuk felosztani a munkát a gyerekeink között. A gyerekeink már egészen másképp állnak a munkához. Harminc év alatt rengeteget változott a világ, elég ha csak a technikai fejlődésre gondolunk, hisz ma már a szálláshelyeket elsősorban a világhálón keresztül foglalják le a vendégeink – mondta idősebb Kátai Géza.